Tényleg szent a vendég?

Évtizedes a kapcsolódásunk, a tevékenységünk a vendéglátással, a vendégfogadással, aminek apropója egy pici, öreg házikó. 20 éve felújítva, nem a mai kor modern követelményeinek megfelelően. ( a szigetelés, vízelvezetés, elektromosság hagy kivánni valókat)

Sok ilyen van Európa-szerte, működnek is, s mellette épülnek a vidéki életet luxuskivitelben bemutató és éltető szállások is, milliókból-milliárdokból, csak ti vagytok itt, s minden titeket szolgál ki jelszóval.

Emellett zajlik a környezetvédelem, a világ átalakulása természeti és gondolati szinten is. Itt a covid, a járványok, a katasztrófák, az éghajlatváltozás, az életmódváltás, az egészséges és tudatos táplálkozás. Elhízott generáció vagyunk, ezen sürgősen változtatni kellene, alkotni, kreatív életet élni betegen nemigen lehet.

Úgy gondolom, fentiek figyelembe vételével, igenis helye van a turisztikában az egyszerűségnek, a hagyományoknak, annak, hogy nincs feltétlenül terülj asztalkám és vidéki luxus (jakuzzi, dézsa, medence – nehogy már a fürdésért, a felfrissülésért tenni kellene pár kilométert!), ne adj isten, a zuhany alá állni, ha felmelegedtünk.

Ha agyban is ott tartunk, hogy a pár nap alatt, amit pihenéssel tölthetünk, legyen meg a luxusunk minden téren – akkor szerintem tévúton járunk. Legyen a pihenésre kiszemelt szállásunk autentikus, a tájra-környezetre jellemző adottságokkal megáldva, ingereljen az új felfedezésre, tegyen aktívvá. Ez pihentető és egészséges, a regenerálódásra alkalmas kikapcsolódás.

Az a jó pihenés, ha nem mástól várod el, hogy pihentessen, hanem te vagy a pihenésed, kikapcsolódásod irányítója is. Felfedezéssel, kalanddal, és akár semmittevéssel is .Itt már tényleg nem számít, hol is vagy valójában, mert a kikapcsolódás a belsődből táplálkozik.

• 

• 

• 

Voltaképpen kinek is írunk?

 Olvasom ezt a külföldön élő sikerembert – divat, könyv, újabban gasztro a szakmai területe. Mindig van véleménye, közli is, szapulja a  népet  rendesen. A kommentelők nyalják-falják, éltetik.

Magam is olvasom, és egyetértek millió észrevételével. Tényleg birkák vagyunk, mindent megetetnek velünk, nem emlékszünk, nem rakjuk össze a kirakóst, nem gondolkodunk, csak vagdalkozunk, sértődőst játszunk. Így tehát akár egy ferde tükör is lehetne a mondandója, ki-ki megláthatja benne saját hiányosságait, nemtörődömségeit. Értő fül még a lealázós odamondogatásait is helyén kezelheti

Mégis…nem értem, mi végre ír . Tudja, hogy a szövegeit épp olyanok olvassák, akiket megcéloz a nyilával. Akinek betalál, az a kommentjével olyanokat “nyal”, nehogy kiderüljön, hogy épp ő is érintett a témában. Émelyítő és szánalmas egyszerre. Nekem ő is, aki a “megvilágosodást”próbálja közvetíteni. Saját hitelességét állítja a középpontba – siker, stílus, extravagancia az élet majd minden területén, így az az olvasó, aki mindezt nem tudja felmutatni, az ne köpjön bele a levesbe.

Lehet, ez egy modern kori önismereti tréning. Nos, sok igazság van abban is, hogy előbb nézzünk körül a saját házunk táján, mielőtt a másét megkritizáljuk. És szükséges ez egyáltalán?

Hát nem jöttem még rá, mi célból íródnak a cikkei. Mivel mindig sok a komment, ezért arra gondolok, hogy kifejezetten az Al-nak készülnek. Írj megosztó, elgondolkodtató, érzelmeket felkorbácsoló posztot, aztán özönlenek alá az ilyen-olyan kommentek, így népszerű maradsz, sok lesz a követőd, akikből majd vásárló lehet, ha épp kijössz egy új portékával.

Az internet könnyűsége – csak egy gombnyomás az egész – a leggyávább, legpitibb gondolatokat is közvetíti, amit szemtől szembe soha ki nem mernénk mondani.

Elmélkedés Covid idején

Huhhh…. 30 napos karantén a szállásoknak is. Eddig nem gondoltam drámai, világmegváltó történésekre, mert azért tavasz óta, s főleg nyáron, az engedékenység idején bőven voltak vendégek, a vidéki elvonulás tényleg aratott…legalább is nálunk, akik nem vagyunk preferált, ötcsillagos elbújóhely. Láttam és azt látom most is, hogy a privát elvonulást magas szinten hirdetők megélnek világjárvány idején is, foglaltságuk – ha hinni lehet a foglaltsági naptárakban közzétett adatoknak, teljes.

Mit tehet az a kis szálláshely, aki banki beruházással fejlesztett még a Covid előtt, nem sejtve a világméretű bedurranást?

És keresi azokat a pályázati lehetőségeket, amik még esetleg adottak, segíthetnek átvészelni.

Mert most már nekünk is be kellett zárni.

Tényleg összeesküvés-elmélet, ha fenntartással fogadom a vírus jelenlétét, az ezzel kapcsolatos világméretű óvintézkedéseket?

Tényleg el kell hinnem, hogy mindez az én – és mivel vendégfogadó is vagyok, a vendégeim érdekeit képviseli?

Lehet netán másként is gondolkodni, anélkül, hogy megbélyegeznének: nem vagy SZAKÉRTŐ!

Tényleg nem. Csak soha nem voltam biztos abban, hogy értem is történnek a biztonsági intézkedések. Valahogy mindig belém csepegtették, hogy ezek a dolgok üzleti lobbik érdekeit képviselik. Most is ezt érzem, sajnos. Életem drámája, hogy jelenleg nem az ágyúk dörögnek, és csapnak le atombombák, hanem egy jelentéktelennek látszó vírussal kell felvennem a harcot, egyénileg is. Meg már sejtetik a következőket is, ha nem akarnék hinni a jelennek.

Meg akarnak óvni vakcinával. Azt mondják, megtesznek mindent a laboratóriumok, hogy megvédjenek. Személyesen engem is. Tényleg? És vajon miért?

Sok-sok összefüggést kellene megértenem, hogy átlássam a történetet, bevallom, ez nem fog menni. Nem ezért vagyok itt, bár megpróbálok gondolkodni, még ha el is kényelmesedtem az elmúlt évtizedekben, és elfogadtam azokat az alternatívákat, amit az ÉLET elém tárt.

Hmmm…Ha van erre valaki, mit mond erre? És egyáltalán… kell, hogy ez érdekeljen engem?

Ugribugri gyerekek

Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy a gyerekek, úgy kb. 5-6 éves korig a helyváltoztatást, és általában a létezést csak és kizárólag ugrálva, szökdécselve, futkározva tudják elképzelni. Nem emlékszem, én is ilyen voltam-e, annyira régen volt, és saját magára az ember nem tud kívülállóként rátekinteni.

Ezt a feltevést persze csak a szabad életre, mozgásra összpontosítanám, nem a bölcsődés-, óvodás (beszabályozott) létre. Én is voltam gondozó néni, nem emlékszem erre a kihangsúlyozott mozgásformára. Ott már játszótér, séta (kézenfogva, szabályosan kétsoros vonalban) volt a jellemző. Viszont ha a kisgyerek teljes szabadságot élvez a saját maga által választott tevékenységek-létezés formái között, akkor a mozgása dinamikus és folyamatos.

Megtapasztaltuk ezt most sokadjára is, nyaraló, sokgyermekes családunk itt tartózkodása alatt. Ötévesük – de a picit nagyobbak is – egész napos rohangálása, sasszézása, szökdelése, futkározása – életöröme – volt jellemző udvarunkban, az állataink, főleg a lovak körül.

Igaz, néha a göndörhajú, ötéves tündérke tevékenysége a lópaták körül – csücsülve a fűben, lóláb simogatva a frászt hozta rám, mégis letagadhatatlan, hogy ez a természettel való összhang lenyűgöző volt. A ló a kisgyerek körül legelészve, épp csak pici lábemeléssel jelezte az illetéktelen gyerekpracli érintését, finomhangolva kerülgette a ló a kicsit, volt amikor a pöttöm a négy láb közt a hasa alatt volt, és ez volt a legtermészetesebb, gyermeki és állati ártatlanság. Irigyeltem. Mert én az ablakból figyelve a jelenetet bizony rinyáltam. És a szülő sem idegeskedett, elfogadta, átérezte a pillanat élményét, varázsát. Nem volt ordibálás, kiabálás, intézkedés, hagyták a történetet alakulni, átéltük a pillanatok varázsát.

Nincs fotó az események illusztrálására. Csak vendégfotókat mutatok, milyen az, amikor a csöppség szabadjára van engedve, nincs korlátozva.

Keressük és éljük át felnőttként is az ilyen pillanatokat. Ezekért érdemes élni.

Letöltés

A vendégnek mindig igaza van…

Nyár van, nyaralás, nyaralók. Nem csak egy-két nap, több, akár egy hét is, covid után. Megtervezve, gyerekesen, nekik kedvezve programban, étkezésben.

És mert szeretjük az állatokat. A gyerekek otthon lovagolnak. Nem baj, ha pele futkároz a padláson, mi készültünk, tudjuk, hová jöttünk. Élvezzük a békét, csöndet, a pelezaj idetartozik. És milyen édes volt az arcocskája, amikor rábukkantunk…

Utolsó pillanatban rendeltünk meleg ételt naponta – bár tudtuk, hogy a háziak érkezés előtt legalább egy hétre várták a visszajelzésünket, mi ilyen utolsó pillanatosok vagyunk. (Talán azt hittük, ez valami vidéki rigolya, nem kell komolyan venni)

A helyszínen persze rájöttünk – ami elkerülte a figyelmünket az előzetes információk átadásakor – hogy itt nincs bolt, árubeszerzésért minimum 15 km-t kell autózni, ezért nincs napi friss kenyér a reggelihez, illetve ha a gazdasszony süt, annak az árához jó mély lélegzetvétel kell. Persze tudtuk jó előre mindezt, de mi ilyen utolsó pillanatosok vagyunk, meg különben is…talán majd megoldják.

Meg azt is, hogy nem készültünk napi programokkal, mi most nyaralunk, legyen meg az az előjogunk, hogy bármikor kitalálhassuk, aznap épp mit csinálunk. Ja, azt nem kalkuláltuk be, hogy a létezésünkhöz a vendéglátóinkra is szükségünk van, hisz az élelmezésünket rajta keresztül próbáljuk megoldani. De hát ő ezért van, és mi fizetünk érte, talán ennyi rugalmasságot elvárhatunk a pénzükért, vagy nem?

Igaz, láttuk, mennyi a dolga: állatok, kert , nyári termésbőség, befőzések, elrakás, fűnyírás, medenceápolás. Sőt, még fejleszt is szolgáltatást, ráérő szabadidejében azt is csinálná, ha mi nem vennénk el minden létező szabadidejét, hisz a gyerekek unalmukban állatot simogatnának, mert hát ez falusi turizmus. Egyébként nagyon jól helyt állnak, minden kérésünket teljesítik. Még azt a legutolsót is, hogy a megbeszélt ebéd időpontját kitoltuk két órával, és rájöttünk, hogy a palacsintához mégsem kell a vaníliás túró, csak a lekvár meg a kakaó, és lehetőleg ne kenjem meg én előre, mert a gyerekek ezzel nagyon szeretnek foglalkozni. Szóval süssem ki azon frissiben, ahogy ők megérkeznek a kirándulásból, és a kenegetéssel meglegyen a gyerekek öröme.

Boldogság!

Bölcsességek aktualitása

Mindegy, hogy indián bölcsesség, tibeti buddhista-, vagy sámán tanítás, netán híres író- vagy a nagyi gondolatai, a lényeg, a mondanivaló talán még ma is aktuális és követhető:

„Igyál vizet abból a forrásból, ahol a ló iszik. Egy ló sosem fog rossz vizet inni.

Ott ágyazz, ahol a kutya alszik.

Edd meg azt a gyümölcsöt, amit megérintett a féreg.

Szabadon szedd a gombát, amelyen a rovarok ülnek.

Ültesd a fádat oda, ahol nem fagyott a föld..

Építsd a házad, ahol a kígyó napozik.

Ássa a kútját, ahol a madarak fészket építenek melegben.

Menj aludni és ébredj a csirkékkel, és a nap aranyszemcséjét aratod.

Egyél több zöld zöldséget, és erős lábaid és tartós szíved lesz.

Ússz gyakrabban, és úgy fogod érezni magad a szárazföldön, mint hal a vízben.

Nézd gyakrabban az eget, ne a lábad elé, és a gondolataid tiszták és világosak lesznek.

Hallgass gyakrabban, beszélj kevesebbet, és csend uralkodik a lelkedben, és lelkedben nyugodt és békés lesz a lelked.”

 

Aktuális-e Bováryné a 21. században?

Kevés idő jut kultúrára, és a tévé sem kényeztet el ezirányban.

Flaubert Bovárynéjét azonban végignéztem, kellett ez a kerti palántázás, Bittváról öntözés nehéz, kemény fizikai testmozgást igénylő, szaros földben túró, kezet-derekat-combot igénybe vevő munkák után, kifáradva, lestrapálva, elernyedve, könnyű álmot remélve.

Elfáradva, sajgó izmokkal néztem ezt a kedves, jobb életet álmodó nőt, akit azonosíthattam volna magammal.  Álmodik egy  habkönnyű életről, amihez a hozzávalót valaki – orvos férj – megtermeli, neki csak a kollekciót kell megvásárolni, és az asztalra tenni, bár utólag kiderül, a pénztermelő férj ezt igazából nem igényli, és bevallottan, ő sem boldog a külsőségektől, amik veszedelmes  üzleti csapdába ejtették, s pláne, lenézi vér-verejtékkel dolgozó,  betegeket, orvosi küzdelmet elszúró élettársát. A jobb életet rendre más férfiakkal létesített kapcsolatokban reméli, amik rendre nem jönnek össze, sajnálatos módon. Ez az életút aztán elvezet a végső bukásig, mindenki figyiszt mutat Emmára, pont amikor a legnagyobb szüksége lenne a kapcsolataira. Elegánsan, új ruhában figyelemfelkeltők lehetünk, rongyokban azonban eltaszíttatunk. Én ezt olvastam ki most a filmből, és ez veszélyes is lehet, hisz a külsőségekre épít, Emmának az életébe került.

Nem tudjuk, mi lett volna, ha a férje mellé áll, és az ő igényei szerint építi fel az életüket. Az Én nem ezt akarom-nem ezt vágyom feladása nem hozta volna el azt az egyszerű örömöt, azt a felismerést, hogy én ma-most ezt tudom, így alakult-alakítottam, talán nincs katarzis – vagy tényleg annak kell lenni, és belehalni a beteljesületlenbe? – nos, ez ma is történhet, nagy a kihívás, sok az inger. Ki ki döntse el, élje úgy az életét, hogy vállal-e ekkora kockázatot – igen, odadobja-e az életét egy jobb élet reményében, illetve így vállalva a felelősséget az elrontott döntésekért , mint Bováryné.

 

Óh, azok a kedves gyerkőcök…

…avagy pár szó a “tejbe bümbülüről”, ami gyerekkorunk egyik kedvenc, tradicionális étele, s immár az étlapom része is. Egyszerű tejes krumplileves, sok-sok zellerrel, zellerlevéllel. Turbóváltozatban hozzáadott vargányával, amitől mindjárt bakonyi is lesz:)

– az afgán lüpükéről (aki egy bogár és D. találta ki, és tulajdonképpen egy pajor, vagyis cserebogárlárva, brrrr…)

– és valamelyes bizalmas infókról: a perverz pulykáról (aki halálra gyömöszölte a párját és még két tyúkot is, akik köztudottan nem fajtársai, szóval a perverz szó eléggé találó…)

-a milánói spagettiről, ami lehetett volna több is – megjegyzem legközelebbre

Nos, ez is a vidéki élet része, és történeteink így alakulnak át a gyermeki fantáziában, és lelnek publicitást a vendégkönyvünkben is, szerencsénkre. Így bármikor felidézhetők, megmosolyogtatók, szívünknek kedvesek, és persze a későbbi vendégeknek is kedves olvasmányai lesznek.

 

Receptrabló

Kedves Giulio!

 

Nem fogod elhinni, de a szomszéd falu egyik volt vendéglátója folyamatosan figyelemmel kíséri az online tevékenységemet, legalábbis ami nyilvános belőle. Úton-útfélen kommentel, keresgél-turkál a honlapomon, telefonokkal, mondvacsinált kérdésekkel-kérésekkel hívogat, tippeket lop az oldalamról. Persze, aki vendéglátásra adja a fejét és ezen belül interneten hirdet, annak erre fel kell készülnie, és az még a jobbik eset, ha a konkurrensed csak tapogatózik nálad, és nincs benne rosszakarat, nem indít lejárató kampányt ellened más neve alatt.

Képek-szavakkal

Nagyon nehéznek tűnik, füzet és cerka mindig kell legyen nálam. A gondolatok elillannak, mire lejegyzetelném őket, ezért nem várhatok alkalmasabb pillanatra az íráshoz, mint a MOST.

Visszaolvasva így is bugyuta az egész.

• Két – programozó cégnél kereskedelemmel  foglalkozó kifacsart csajszi a vendégem. Még másnap is fáradtak és haza kell menniük, holnap meló. Pedig még csak most kezdene átállni az agyuk a kikapcsolás funkcióra.

 

• Gólya köröz a házunk fölött, időnként egész alacsonyan száll, be-benéz az udvarunkba. Erre beindul Putyin-Pulyka kereplője szörnyű hanggal, így védi háremét a betolakodótól.
• Uborkasali nagymama módra, divatosan retro-ubi. Békebeli hangulatot       sugall,  de miért is vágyjuk a békebelit? Mitől is volt az jobb? A jó kis ecetes-cukros-sós lé milyen érzeteket kelt bennünk? Talán a gondtalanságét. Nem sikította semmilyen média sem, hogy ne edd a cukros uborkasalit, mert meghalsz. A cukor, a só egészségtelen, ezt hallod mindenfelől, és az uborkát is csak akkor edd, ha egészen biztosan nincs vegyszerezve. Hát lehet így?…Épp két evőkanál cukrot oldok az ecetes lében….